Hóban, fagyban, autóban
Beköszöntött a tél, és bár az idei esztendőben igazán kemény fagy, hó, vagy ónos esőtől bobpályává változott úttest még nem nehezítette az életünket, azért a szakma ontja a nagyon okos tippeket. Legyen nálunk mindig innivaló, takaró, élelem, hólapát és sok üzemanyag, ja és persze hallgassuk a rádiót folyamatosan, mert ki tudja mi vár ránk az utakon. Köszönjük Emese! Ezek azért lehet, hogy séróból is mennek, de ismétlés a tudás anyja, és mindig vannak első teles sofőrök az utakon. Használjunk téli gumiabroncsot, mert a bűvös, hét fok alatti átlaghőmérsékletnél ennek az összetétele garantálja a megfelelő rugalmasságot, mintája pedig a megfelelő tapadást. Cseréljük télire a szélvédőmosó folyadékot és, ha jódolgunkban síelés céljából nekirugaszkodunk egy hegynek, akkor mindenképpen legyen nálunk hólánc. Szuper, teljes a lista, minden megvan, és bár a kocsi félig megtelt a túlélő eszközökkel, máris sokkal nyugodtabban vághatunk neki az útnak, hiszen minden tőlünk tellhetőt megtettünk a biztonság érdekében.
Igazi sikertörténet a szakma részéről, igaz? Semmi hiányérzet, vagy a tarkó környékén ébredő bizsergő érzés, amit egyes kutatók a lelkiismerettel magyaráznak? Rendben, akkor lássuk, hogy az én listámon mi szerepel még! A vezetés lelkiismeretes oktatása. Ma -is- Magyarországon minden oktatási folyamat a sikeres záróvizsgáról szól, nem a valós tudás elsajátításáról. Nincs ez másképpen az autóvezetéssel sem. Vajon az az oktató, aki egy lowbudget kocsival leadja a meghatározott óraszámot, és vizsgára engedi tanulóját, elgondolkodik az esetleges érintettségén, amikor a hírekben azt hallja, hogy egy fiatal porrá törte az autóját egy síkos kanyarban? Nincsenek illúzióim a válasszal kapcsolatban. Ma már, a szó szoros értelmében fillérekért lehet nagyteljesítményű, ám kétes műszaki állapotú, egykoron komoly presztizsű gépekhez jutni. Mi sem árulkodik erről jobban, mint egy lakótelepi parkoló, ahol egymást érik a kilencvenes évek beli német csúcsgépek, illetve, amik ezekből a jellemző magyar karbantartás mellett maradtak. Az autón jó esetben van téli gumi, és tele van a hárombetűs biztonsági rendszerekkel, amelyek egy része talán még működik is, tehát mi baj lehet, haladjunk. Az oktató autó és emberünk verdája között van fél tonna, tizenöt év, és száz lóerő külömbség, és még az sem biztos, hogy az a tengely hajt, ami a negyvennel száguldozó tanuló gépen. Még mindig semmi kedves oktatók? Továbbra sem kényelmetlen az ülőgarnitúra?
Szervizes tapasztalatom azt mutatja, hogy még a legalapvetőbb jelenségeket, illetve azok kezelését sem mutatják meg a tanulóknak. Nem egy sápadt arcot láttam már panaszkodni arról, hogy esőben és hóban rugdos a fékpedál, és ilyenkor felvillan valami hibaüzenet a műszerfalon is. És mit csinált riadt emberünk a helyzet megoldása képpen? Leszállt a fékről, átadva ezzel a gyeplőt a fizikának, a helyzet rendezése érdekében. Zseniális. A vezetést támogató rendszerek működését a gyakorlatban megmutatni, demonstrálni a megoldás kulcsa, de nyílván erre nem futja a szűkös keretből, ugye?!
Tisztelt érintett hatóságok, oktatók és tanuló vezetők! A traffipax nem életmentő eszköz, a vezetést támogató biztonsági arzenál nem főúri huncutság, az emberélet nem megfizethető statisztikai adat, a lelkiismeretes oktatás nem hiábavaló, a gőg pedig nem megoldás.
Visszatérve a rideg valósághoz, a téli autózás egyik velejárója a párásodás jelensége az autón belül, amiről megint csak keveset beszélnek a szakemberek, és keveset tudnak a járművezetők, pedig nem ördögtől való a megszüntetése, és nem valami szükséges rosszról van szó. Szintén szervizes tapasztalatból tudom, hogy a klíma nyári fogalom. Ez azért van, mert az emberek szeretik a végletekig leegyszerüsíteni a dolgokat. A klímát egész évben használni kell, hiszen a nyári melegben valóban az utastér hatékony hűtésére szolgál, télen pedig a páramentesítés legjobb eszköze. Hosszú és bonyolult mondat ez, én belátom, de valahogy csak bele lehetne zsúfolni a tananyagba, vagy a gépjármű értékesítési folyamatba.
Hol is tartunk? Meg van minden, ami a túléléshez szükséges, hallgatjuk a rádiót, nem ijedünk meg ha a technika dolgozni kezd alattunk és még ki is látunk az autóból. Akkor már csak egyetlen dolog hiányzik a biztonságérzetünkhöz, a narancssárga, nagykerekű hókotró, aki az út mentén, készenlétben várja, hogy munkájával fenntarthassa a közlekedés folytonosságát, zavartalanságát. Az elmúlt években valamiért egész télen nem számítottak a szakemberek havazásra, szélre és hidegre, ezért mindig váratlanul csapott le a zord időjárás, de idén talán már nem lesz fennakadás és flottul megy majd minden, ezen a területen is. Jó, ezt magam sem hiszem el, de ne legyen igazam!
Mindent megtettünk? Még nem, mert ahhoz, hogy tényleg felelősséggel hajtsunk ki a téli utakra még szükségünk van a többi a közlekedő hasonlóan alapos felkészítésére is, amelyhez az egyik első lépés lehet a cikkem ajánlása, amennyiben egyet értesz az abban leírtakkal.
Cavallino