Extrák bűvöletében
Mostani írásom többszörösen összetett gondolatsorra épül, ezért nem is biztos, hogy egyetlen cikk terjedelme elegendő lesz a megfejtéshez. Minden esetre belevágok, lássuk mi sül ki belőle!
Az európai ember okosabbnak és igényesebbnek tartja magát mindenkinél, hozott és tanult intelligenciájára alapozva nem csupán a tápláléklánc csúcsán helyezi el magát, de hatalma lassanként versenyre kel magával a természetével és a teremtőével is. Lenéző mosollyal beszél a más kontinenseken élők szellemi, és sok esetben anyagi nyomoráról, de nagyvonalúan mulat az ázsiai emberek tudásszomján is. Rendkívül tudatosan rendezi be az életét, amelyben egyre inkább csak epizódszerephez jutnak az érzelmek, hiszen minden a racionális döntésekről szól. Semmi nem történhet spontán módon, mert az nem szerepel a tervekben. Iskolai tanulmányok valami tucat büfészakos kültelki főiskolán, aztán irány valamelyik multi, ahol okostelefonért és céges autóért cserébe a lelke maradványaival fizet. Felfelé nyal, lefele rúg, de elhiteti vele a rendszer, hogy halad, tehát sikeres. Nem boldog, nem személyiség, de büszke európai, aki mindenki felett áll. Harminc körül bemutatja szüleinek a legjobb döntésnek tűnő, tervei megvalósításában hozzá passzoló élete párját. Érzelmekről szó sincs, csak a hideg logika és a progresszív életszemlélet. Közös életük a szerződésekről szól, illetve az ütemezett feladatok pontos, tervszerű végrehajtásáról. Két gyerek, télen síelünk a kollégákkal, nyáron tengerpart a kollégákkal, a fényképeken ne mosolyogj, mert gyengének fogsz tűnni. Eltelt tíz év, előléptetés, új iroda, nagyobb kocsi, hány éves a gyerek, és hogy hívják? Nem sportolhat, mert nyelvet kell tanuljon, mozgás helyett bogyós vitaminok, de miért ilyen kövér? Mindegy is, tanuljon csak, hiszen európai ember, csúcsragadozó, aki majd a szülei útját követve tör a legszédítőbb magasságokba. Az, hogy az iménti sorokat olvasva megjelentek előtted ismerőseid, egykori barátaid képei nem a véletlen műve csupán. Ennyi bevezető után ugorjunk vissza az eredeti gondolatunkhoz!
Adott az okos európai emberünk, aki autót vásárol. Mit keres? Valami olyat, ami beleillik a jól megtervezett életébe, tehát jól idomított rágcsálóként kezdi falni a gyártók prospektusait a témában, hogy a lehető legjobb döntést hozza meg. Ami jó lesz a kollégáknak, az jó lesz neki is, természetesen csak fekete, fehér, vagy szürke színben. A modellt kiválasztotta, az ár jutányos, de ez még csak egy fapados verzió, turbózzuk fel egy kicsit, persze csak az ésszerűség mentén. Két elektromos ablak, központi zár, négy légzsák és vezetéstámogató rendszerek, ez ma a fapad, mi kell még? Klíma, ezt aláírom, mert aki hosszabb utakat tesz meg autópályán, vagy beszorul egy dugóban, annak nagyon jól jön. A hátsó elektromos ablakmozgatás arra jó, hogy a szülők beleköthessenek a környezetükre kíváncsi gyerekekbe, rajtuk levezetve a napi stressz egy részét. Ne nyomogasd, húzd fel, huzat van, nem szólok mégegyszer és már le is tiltja, mert a sofőrnek ez hatalmában áll. Bocsánat, de akkor minek van benne? Egy hibalehetőség. A hátsó sorból külön állítható légbefúvás, az előbbihez teljesen hasonló jeleneteket produkál, csak úgy, mint a tetőablak, illetve az üvegtető. Hoppá, máris elköltöttünk több százezer forintot feszültségforrásra, akarom mondani extrákra! A hifit csak egyedül, legfeljebb ketten utazva lehet igazán élvezni, mert a hátul ülőnek nem nagy élmény a zizegő kalaptartó hosszas buffogását hallgatni, és ugyanilyen öncélú extra a gyári navigáció is. Ma már minden telefon simán elvisz, akár több útvonalon is a kívánt úticélhoz, akkor pedig minek a gyári, amelyet borsos áron kínálnak, és frissítenek? Az előzők megint egy félmillióval növelik a vételárat.
Futja még a keretből, nosza hát, adjunk az esztétikának! Bőr belső. Ez igen. Volt már bőrdzsekid? Télen meleg? Nem. Nyáron hűvös? Nem. Évente két-három alkalommal tudod hordani úgy, hogy tényleg jól érzed magad benne, és hiszed vagy sem, de ez van a bőrüléssel is. Nyáron belesülsz és beleizzadsz, télen pedig befagy a ..., de be ám, ülésfűtés ide, vagy oda. A világos kényes, a szürke ronda, a feketén meg nem látszik, hogy drága, akkor hát? Újabb félmillió, vágjuk le azt a marhát és üljünk rá, mert megtehetjük, mert mi vagyunk a tápláléklánc csúcsa, az európai emberek! Szép, nagy könnyűfém kerék, ami sokszor nehezebb, mint az acél társa, de jól mutat nyáron, télen meg jöhet a gyári lemez a téli papucsokkal. Ebből is balhé lesz barátom, mert amikor életed párja a síró gyerekkel a hátsó ülésen próbál a belvárosban padka mellé beállni, és a mögötte rohanó kollégád már másodszor dudál rá hülyepicsázva, akkor bizony legyalulja a kereket, mint a huzat, és a munkanapod végén szembesülve a sérüléssel nem leszel toleráns úriember. Megérte? Ködfényszóró, vonóhorog és tetősin is nagyon kell. A ködfényszóró egy óriási átverés. Amennyiben a lökhárítóban van, akkor az első pattogó kavics betöri és nem tudod használni többet, ha pedig a fényszóróban, akkor fizikailag nincs értelme. Egy kis ködösítés. Mi történik a ködben? A tompított világítást használva, a párás levegőről visszaverődik a fény, tehát egy falat látunk magunk előtt. A ködfényszóró ez alá világít be és teszi lehetővé a látótávolság megnövelését. A leghatékonyabb megoldás az, ha csak a ködfényszórót használjuk és a tompítottat nem, de ilyet a hatáylos jogszabályok szerint nem lehet, tehát a ködfényszóró gyakorlatilag értelmét veszti. Újabban persze bevilágít a kanyarba és ennek az előnyeiről már legendai magasságokban írnak az ismertetők, csak úgy, mint a LED-es nappali menetfényről, és a gáztöltésű fényszórókról. A nappali menetfény azért jó, mert az európai ember, annak ellenére, hogy milyen intelligens, néha bizony elfelejt apróságokat. Ilyen a világítás bekapcsolása, ha autóba ül. Nem lehet minden csip-csup dologra figyelni, de sebaj, megnyugtató, hogy a kocsi majd világít, ha kell, ha nem. Világít bizony, nem is akár hogyan. Sem előtte, sem mögötte nem nem jó haladni, mert vakít, de veszettül. Világítás csomagban a csúcsragadozónak röhögve megéri. A tetősin és a vonóhorog két olyan extra, ami csak van, de a szobafestőn és a plakátragasztón kívül senki nem fogja használni, ők pedig, majd tízévesen jutnak hozzá ehhez az autóhoz. A nagypapa Wartburgján volt, a nagypapát szerettük, tudatalatt megragadt, most kell és kész. Kétkilóért? Aprópénz!
Számoljunk csak, hol is tartunk? Nos, kedves európai csúcsragadozó! A rettentően racionális döntésed eredménye a következő. Vettél egy dögunalmas tucatjárgányt, dögunalmas tucatszínben, ami a teljesen felesleges extráknak köszönhetően folyamatos konfliktus forrást jelent neked a jövőben, mind a közvetlen, mind pedig a tágabb környezeteddel. Szereztél néhány irigyet a kollégáid és a szomszédaid között, de cserébe retteghetsz, hogy mikor lopják el a legdrágább ingóságodat, amiért tíz évre igába hajtottad a fejedet valamelyik hitelintézetnél. Életed párjának nem szívesen adod oda és nem vagy boldog, ha a gyermeked koszos ruhában ül bele. Amikor véget érnek a téged és az új kocsidat dicsőítő szólamok, akkor leülsz kicsit számolni és bizony eltorzul az arcod, mert neked lesz európa legdrágább kompakt kombija, amiért pár év múlva pont annyit fognak adni, ugyan annál a kereskedőnél, ahol vetted, mint a fapadosért. A mostani vállveregetést a közömbös vállrándítás váltja majd fel.
Nem vagyok a fejlődés ellen, és szeretek hosszú utakat kényelmesen megtenni autóval, de ettől még nem hagyom, hogy ledarájlon a marketing gépezet. Nem törekszem rá, hogy a világ ura legyek, de boldog vagyok és jól érzem magam a bőrömben, a kapcsolatomban, a családomban, a baráti körömben és a kicsi, piros, egyszerű és fapados autómban.